A RADIUM PALACE gyógyszálló komplett gyógykezelést kínál vendégeinek, tehát a kúrákat, szállást és étkezést is.
A hotel építése céljából jeles tervezők egy társaságot alapítottak Bécsben 1910-ben, amelynek elnöke Ernst Cout Sylva Tarrouca voul. Az építés vezetőjeként Burian-t bízták meg, a neves bécsi tervezőt. A szállodát neoklasszikus stílusban építették és 1912-ben adták át a kor minden elérhető luxusával felszerelve. Ezzel akkoriban az európai kínálat élére került.
Az 1996-1997-es felújítás során a hotelszobák még kényelmesebbek lettek, a szolgáltatások még színvonalasabbak, ugyanakkor megmaradt az épület előkelő bája. A belső díszítés az eredeti építészeti megoldásokkal és a márvány csempézettel biztosan elnyeri még a legigényesebb vendégek tetszését is.
Szállás: A Radium Palace gyógyszálló befogadóképessége összesen 305 ágy. I. kategória : 15 egyágyas és 90 kétágyas szoba, 8 közülük mozgáskorlátozott vendégek számára kialakított. De luxe kategória: 30 kétágyas szoba. Superior kategória 18 kétágyas szoba. Ezen felül még 6 színvonalas lakosztályt kínálnak. Minden szobához tartozik fürdőszoba (zuhanyzóval vagy fürdőkáddal), WC, TV műholdas programokkal, hűtőszekrény, széf és telefon.
Terápiák: 24 órás gyógyközpont található az épületben. Az orvosi szolgáltatások és terápiák még a súlyos megbetegedésben szenvedő vendégek számára is javasoltak.
SZÁLLÁSDÍJAK 2012 - CZK
Ár lekérés alapján -
Kikapcsolódás
Szolgáltatások
Kád Saját fürdőszobás, kádas szobák kérhetők.
Kád
Saját fürdőszobás, kádas szobák kérhetők.
Zuhanyzó A szobák mindegyike, vagy egy része rendelkezik sajat fürdöszobával.
Zuhanyzó
A szobák mindegyike, vagy egy része rendelkezik sajat fürdöszobával.
Mosógép A szobák egy részében található mosógép.
Mosógép
A szobák egy részében található mosógép.
Konyha A szobák egy részében konyha, vagy konyhasarok is található.
Konyha
A szobák egy részében konyha, vagy konyhasarok is található.
Hűtőszekrény Szoba hűtőszekrénnyel igényelhető.
Hűtőszekrény
Szoba hűtőszekrénnyel igényelhető.
Légkondicionáló A szobák egy része légkondicionálóval van felszerelve.
Légkondicionáló
A szobák egy része légkondicionálóval van felszerelve.
Internet-elérhetőség Internet elérhetőség a szobában vagy a recepción.
Internet-elérhetőség
Internet elérhetőség a szobában vagy a recepción.
Ingyenes Internet Ingyenes internethasználat a szobákban és/vagy a közös helyiségekben
Ingyenes Internet
Ingyenes internethasználat a szobákban és/vagy a közös helyiségekben
Széf Széf található a szobában, vagy a recepción.
Széf
Széf található a szobában, vagy a recepción.
Gyerekágy Gyerekágy igényelhetö a szobához.
Gyerekágy
Gyerekágy igényelhetö a szobához.
Rádió A szobák mindegyike, vagy egy része rádióval felszerelt.
Rádió
A szobák mindegyike, vagy egy része rádióval felszerelt.
DVD lejátszó A szobák egy része DVD lejátszóval van felszerelve.
DVD lejátszó
A szobák egy része DVD lejátszóval van felszerelve.
CD lejátszó A szobák egy része CD lejátszóval van felszerelve.
CD lejátszó
A szobák egy része CD lejátszóval van felszerelve.
TV A szobak mindegyike vagy egy része televizióval felszerelt.
TV
A szobak mindegyike vagy egy része televizióval felszerelt.
Szatelit A szobák mindegyikében, vagy egy részében SAT TV található.
Szatelit
A szobák mindegyikében, vagy egy részében SAT TV található.
Telefon A szobákban közvetlenül hívható telefon található.
Telefon
A szobákban közvetlenül hívható telefon található.
Hajszárító Hajszárító található a szobában, vagy a recepción kölcsönözhetö.
Hajszárító
Hajszárító található a szobában, vagy a recepción kölcsönözhetö.
Minibár A szobákban van minibár italokkal és snack-kel.
Minibár
A szobákban van minibár italokkal és snack-kel.
Konyhai tartozékok Kávé-, és teafőzési lehetőség a szobában.
Konyhai tartozékok
Kávé-, és teafőzési lehetőség a szobában.
Vasaló Vasaló található a szobában, vagy a recepción kölcsönözhetö.
Vasaló
Vasaló található a szobában, vagy a recepción kölcsönözhetö.
Reggeli A szobaár tartalmazza, vagy felár ellenében igényelhetö.
Reggeli
A szobaár tartalmazza, vagy felár ellenében igényelhetö.
24 órás portaszolgálat A recepció 24 órán keresztül tart nyitva.
24 órás portaszolgálat
A recepció 24 órán keresztül tart nyitva.
Internet kapcsolat a recepción
Internet kapcsolat a recepción
Poggyász szoba A poggyásszoba ingyenesen használható
Poggyász szoba
A poggyásszoba ingyenesen használható
Étterem Étterem az épületben egész nap nyitva a vendégek számára.
Étterem
Étterem az épületben egész nap nyitva a vendégek számára.
Akadálymentesített étterem Az épületben akadálymentesített étterem található
Akadálymentesített étterem
Az épületben akadálymentesített étterem található
Erkély Van a szálláshelyen erkélyes szoba.
Erkély
Van a szálláshelyen erkélyes szoba.
Lift A szálláshelyen lift áll a vendégek rendelkezésére, vagy nem emeletes.
Lift
A szálláshelyen lift áll a vendégek rendelkezésére, vagy nem emeletes.
Mozgássérültek számára A szobák egy része mozgáskorlátozott vendégek számára akadálymentesített.
Mozgássérültek számára
A szobák egy része mozgáskorlátozott vendégek számára akadálymentesített.
Nemdohányzó A szálláshely rendelkezik nemdohányzó szobával, kérjük ha ilyen szobát szeretne, jelezze foglaláskor.
Nemdohányzó
A szálláshely rendelkezik nemdohányzó szobával, kérjük ha ilyen szobát szeretne, jelezze foglaláskor.
Háziállat-barát A szobaár tartalmazza, vagy felár ellenében igényelhetö.
Háziállat-barát
A szobaár tartalmazza, vagy felár ellenében igényelhetö.
Parkoló A szobaár tartalmazza, vagy felár ellenében igényelhetö.
Parkoló
A szobaár tartalmazza, vagy felár ellenében igényelhetö.
Tárgyalóterem A szálloda rendelkezik tárgyalóteremmel.
Tárgyalóterem
A szálloda rendelkezik tárgyalóteremmel.
Konferenciaterem A szálloda rendelkezik konferenciateremmel
Konferenciaterem
A szálloda rendelkezik konferenciateremmel
Uszoda Az épületben, vagy mellette medence található.
Uszoda
Az épületben, vagy mellette medence található.
Fitness A szálláshelyen van edzőterem, vagy más edzési lehetőség.
Fitness
A szálláshelyen van edzőterem, vagy más edzési lehetőség.
Wellness A szálloda kínál wellnesszolgáltatásokat vendégei részére.
Wellness
A szálloda kínál wellnesszolgáltatásokat vendégei részére.
Mikrosütő Mikrosütő a szobában igény szerint
Mikrosütő
Mikrosütő a szobában igény szerint
Babaszék Babaszék használható az étteremben / reggeliző teremben
Babaszék
Babaszék használható az étteremben / reggeliző teremben